Mexikói művész Frida Kahlo szövete egy hihetetlenül erős formája volt az önkifejezésnek, az egyik utánozhatatlan ikonja volt a XX. században. Imádta Mexikó legendás szöveteit, élénk, dús nyomataikkal, valamint bonyolult fodros és hímzési technikáival, amelyek hagyományos textilrétegekkel és rétegekkel áztatták testét. Ezek a szövetek és ruhadarabok nem csupán esztétikai választások, hanem Frida büszke hazaszeretetének erőteljes jelképeivé váltak, kifejezve Mexikó iránti lelkes hűségét. De a kényelem és a biztonság nagyszerű forrását is jelentették, elrejtették és védték a Kahlo művészetében oly gyakran előforduló testi betegségeket, és a dac és, illetve az erő szimbólumává alakították őket.

Frida Kahlo, Leo Matiz, 1943, Coyoacán, Mexikó. Magángyűjtemény. © Alejandra Matiz. Leo Matiz Alapítvány.

Kahlo 1907-ben született egy Le Casa Azul (a Kék Ház) néven ismert házban Mexikó külvárosában, német apától és mexikói anyától. Miután hat éves korában elkapta a gyermekbénulást, Kahlo egyik lába kisebb és vékonyabb lett, mint a másik, és ettől a fiatal kortól kezdve Kahlo átvette azt a mintát, hogy hosszú, mintás szoknyát viselt, és három-négy zoknit rakott egymásra, hogy támaszt képezzen a cipőjében. Érezte, hogy a divat az átalakulás és az álcázás egy formájaként működhet. Kahlo 1925-ben kamaszkorában elszenvedett egy majdnem halálos kimenetelű buszbalesetet, életre szóló gerincsérüléseket szenvedett, amelyek arra kényszerítették Kahlot, hogy gipsz- és bőrfűzőt viseljen, hogy tartsa a tartását, és ez túlságosan is mélyen meghatározta Kahlo ruházatához való hozzáállását.

Kahlo festette a gipszét

Ahogy Kahlo művészi gyakorlata az 1920-as évek végén terjeszkedett, elkezdte a hagyományos mexikói tehuana öltözködési stílust alkalmazni, díszes, redős és szalagos fejdíszekkel, huipil vagy rövid blúzzal és hosszú, mintás szoknyával. Egyrészt ez az öltözködési stílus része Kahlo családtörténetének – a fényképes bizonyítékok azt mutatják, hogy Kahlo anyja Tehuana ruhát viselt. Lehetséges, hogy Kahlo azért is választotta ezt a stílust, mert az erős, matriarchális társadalomhoz kötődik, ahol a stílus a Tehuantepec-szoroson, Mexikó délkeleti részén, Oaxacában ered.

Frida Kahlo hagyományos ruhában

Kahlo a tehuanai stílust egy politikailag terhelt időszakban Mexikó számára vette át, amikor José Vasconcelos, a mexikói oktatási miniszter a hagyományos mexikói értékek elfogadását bátorította. Kahlo férje, Diego Rivera vezető mexikói falfestő volt, és Kahlo mexikói ünnepe jól összecsengett politikai meggyőződésével. Mindkét művész elutasította a homogenizált hollywoodi stílust a bennszülött Mexikó szocialista ünneplésére, valamint annak képességére, hogy kapcsolatot teremtsen a pueblóval vagy az emberekkel. Kahlo 20 évvel volt fiatalabb férjénél, Riveránál, és ez a mexikói szövet és ruházat ragyogóan merész színeivel és nyomataival kitűnt a férfi mellől, bárhová is ment. Amikor Párizsban kiállította munkáit, Kahlo ruhái éppúgy felkeltették a figyelmet, mint művészetei.

Frida Kahlo ruhadarab a Casa Azulban

Néha Kahlo összekeverte a Tehuana ruhát Chiapas és más mexikói régiók darabjaival, beleértve a rebozokat (rojtos kendőket), az enaguákat (szoknyákat) és a holanes-okat  ( fodorokat ). Még olyan hagyományos európai ruhadarabokat is belevett, mint a hímzett blúzok, visszatekintve apja német történelmére, vagy kézzel festett, vallási és kommunista szimbolikát ábrázoló fűzőkkel keverve. Kahlo azonban szinte mindig megtartotta a tehuanai stílust egy rövid blúzzal és hosszú szoknyával. Kahlo azt is készségesen megfigyelte, hogy a Tehuana hogyan emeli ki a törzset és a fejet bonyolult díszítésekkel és ékszerekkel, elterelve a figyelmet az alsó testről, és ez jelentős volt Kahlo számára, lehetővé téve számára, hogy túllépjen azokon a területeken, ahol fogyatékosságai vannak.

Frida Kahlo hagyományos tehuanai ruhába öltözött, 1940

Politikai beállítottságán és figyelemfelkeltő potenciálján túl a mexikói szövetek és ruházat is nagy vigaszforrást jelentett Kahlo számára, miközben egyre nagyobb kihívást jelentő egészségügyi problémákkal küzdött. A Tehuana ruházat puha selymét és pamutját könnyebben viselte, mert gyengédebbek és megnyugtatóbbak voltak törékeny testén, míg a rövid, bő huipil blúzok a fűzőkön kecsesnek mutatták, amelyeket alatta kellett viselnie. Ahogy Kahlo egészsége romlott, továbbra is a szövetet és a divatot használta az önkifejezés és a szabadság eszközeként, amely lehetővé tette számára, hogy megszabaduljon fájdalmától és szenvedésétől. Circe Henestrosa mexikói kurátor megfigyelte, hogy „minél többet szenved vagy rosszabbul érzi magát, annál több díszt fog viselni.” Ez a hangsúly a Kahlo otthonába nyúló szövet ünneplő, felemelő jellegére összpontosít, amelyet Mexikó dús és örömteli nyomataival, mintájával és textúrájával töltött meg. Hilda Trujillo, a La Casa Azul Múzeum igazgatója a legnagyobb hagyatékának tekinti Kahlonak ezt a eszképista attitűdjét a ruházathoz, a szövetekhez és a művészethez.